Aczél László ügyvezető igazgató

László a Londonban töltött boldog és kiegyensúlyozott gyermekkor, valamint a hazai iskolarendszerrel való ismerkedés traumái után sikeresen leérettségizett a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Majd első osztályú (First Class) üzleti és marketingkommunikációs diplomát szerzett az igencsak gyakorlatias szemléletű IBS / Oxford Brookes University-n. IBS hallgatóként szeretett bele a reklám világába, miután csapata kétszer egymás után elnyerte a Reklám Világszövetség (IAA) nemzetközi InterAd-díját. Ezen fellelkesülve gyorsan, már harmadéves korában elhelyezkedett a Y&R-nél trainee-ként – és azóta is hűséges a Y&R budapesti irodájához. Az itt eltöltött 15 év során az account ranglétra minden fokát bejárta, majd ügyfélkapcsolati igazgatóként a legkülönfélébb ügyfelek, többek között a Danone, a Philip Morris, a Borsodi Sörgyár és a MOL kulcsfontosságú ügynökségi partnerévé vált. Emellett több mint 8 éve irányítja az ügynökség üzletfejlesztési területét. Munkája eredményeként több tucat hazai és nemzetközi márka, illetve ügyfél csatlakozott a Y&R partnereinek köréhez. 2007. óta ügyvezető igazgatóként felel a Y&R hazai működéséért. Nemcsak az általa vezetett cég, hanem az egész szakma előremenetelét és prosperálását is szívén viseli, hiszen 2010-ben, a legnagyobb hazai kommunikációs ügynökségeket tömörítő szervezet, a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) Elnökévé választották. Boldog házasságban él feleségével és hároméves fiával, Mátéval, aki apja reményei szerint világhírű szakács lesz. László ugyanis hazánk egyik legismertebb gasztro-bloggere és étteremszakértője: FoodPolice nevű blogját naponta több százan nézik, hogy elolvashassák a legfrissebb hazai étteremajánlásokat.

Falvay László kreatívigazgató

Laci már a technikumban sem tudta meghazudtolni önmagát, és végigfirkálta a padokat a humán-, reál- és szakórákon egyaránt. Így aztán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem ő fogja megmenteni az amúgy is hanyatló textilipart. Elismert grafikus azonban könnyen lehet. Fel is vették az Iparművészeti Egyetem grafika szakára. A szemeszterek könnyebbnek bizonyultak a felvételinél, úgyhogy egy barátjával eldöntötték, hogy az így felszabadult időt munkával töltik, és megalapították közös cégüket. A munka jól ment, a cég virágzott, hamarosan embereket toboroztak, és a Land Walking reklámügynökség külsős stúdiójává váltak. Az egyetem befejeztével új szakasz kezdődött Laci életében. Eladták a céget, amiből lett egy lakás – és egy lehetőség: art directorként kezdett dolgozni egy nemzetközi reklámügynökségnél. Később a Lowe GGK-tól egy barátja elcsábította a Kirowskihoz, ahol még az internet-lufi kipukkanása előtt sikerült beleásnia magát az online tervezés rejtelmeibe, és pár Arany Pengét begyűjtenie. Az ezredfordulós kiábrándulás után egy másik barátjával számítógépes játékok fejlesztésbe kezdett, közben pedig szabadúszóként dolgozott különböző on- és offline reklámügynökségeknek. A játékokat temérdek szervezési, team-vezetési és tárgyalási lecke mellett még az amerikai piacra is sikerült eljuttatniuk. A Y&R budapesti irodájába véletlenül került, egy hosszabb eltávot kapó art directort helyettesített, végül itt tartották. 2007 decembere óta feladta a ceruzát – jelenleg kreatívigazgatóként felel a kreatív osztály eredményes működéséért.

Nagy Zita, ügyfélkapcsolati vezető

Zita 12 éve dolgozik a reklámszakmában, 10 éve figyeli a fogyasztókat. Szinte minden FMCG kategórián dolgozott már, profi a háziasszony insight-okban. Mivel hűséges típus, ezt a 12 évet 3 nemzetközi ügynökségnél töltötte el (Ammirati Puris Lintas – ma Lowe, BBDO és Y&R). Magyarországon és Angliában is tevékenykedett reklámosként. Ő és a Y&R 2010 nyarán lettek 6 évesek.

Szalóky Réka, ügyfélkapcsolati vezető

Réka különös vonzódása a NAGYOK iránt először a McCann Erickson, majd a DDB reklámügynökségen keresztül vezérelte a Young and Rubicam karjaiba. Márkagyűjtő 10 éve során feltérképezte a hazai és régiós kategóriákat a Túró Ruditól az autókig, pelenkától az olimpiáig. A reklámcsinálásban leginkább az ügyfélkapcsolat finom diplomáciáját élvezi, és még mindig, sőt egyre jobban lenyűgözi az Ötlet megszületésének misztikus eseménye.

Gál Sarolta, stratégiai tervezési vezető

Miután Sarolta a téves pályaválasztás eredményeképpen borászként végzett a Kertészeti és Élelmiszeripari egyetemen, mielőbb magáévá tett egy közgazdász diplomát, majd 1993-ban az akkori Jacobs Suchard-nál (ma Kraft Foods) kezdte karrierjét mint marketing gyakornok. Miután a kezdeti egy-két év a cég piaci bevezetéséről szólt, széleskörű tapasztalatokhoz jutott helyi és nemzetközi márkák stratégiájának szisztematikus felépítésében, marketing tervezésben és a tervek piaci megvalósítása terén, valamint a piackutatásban. A marketing ranglétra fokról fokra történő abszolválása folytán 1999-től a cég marketing igazgatója és igazgatótanácsi tagjaként irányította a vállalat teljeskörű marketing tevékenységét. Miután feladatkörének fajsúlyos részét képezte a marketing büdzsé tervezése és költése, nap mint nap foglalkozott marketing kommunikációs feladatokkal is. A Kraftnál töltött éveknek egy ellenállhatatlan ajánlat vetett véget, amelynek eredményeként, egy gyermekkori álmát valóra váltva, a bálnák viselkedésének kutatásával foglalkozott egy kanadai kutatóközpontban. A vízen, bálnák között töltött hónapok után inkább vágyott szabadságra szakmai téren is, mintsem hogy újra alkalmazottként dolgozzon, így 2001-ben saját céget alapított és marketing stratégiai tanácsadással kezdett foglalkozni elsősorban az élelmiszermarketing területén. Ügyfelei között szerepelt többek között a Danone tejtermék és víz üzletága, a Heineken, a Szobi és a Y&R, ahol stratégiai tervezési feladatokat kapott. 2008-tól a Y&R stratégiai tervezési vezetője. Bár szabadidejének zömét két gyermekével és férjével tölti, folyamatosan önképzi magát a fogyasztói marketinggel kapcsolatos új elméletek és a táplálkozástudomány területén. Nagy rajongója a XX. század eleji modernizmusnak, a bauhaus építészeti és tárgykultúrájának.

Get Adobe Flash player youtube facebook